Tatabányán bőg:
Meddig Állunk, Vazze?! a
mozdony lerohadt...

*

az élet üres,
értelmetlen taposás
a falatokért

*

végül is... - csúsztatás

*

kapzsi és mohó,
önző, buta és gonosz,
sötét emberek

*

Seneca mester!
Vezess ki engem ebből
a rút pokolból!

Hol a nyugalom?
Az egyensúly? A béke?
A harmónia?

"Körülnézel és
züllést látsz; ha magadba
nézel, mondd, mit látsz?"

Nyugtalan vagyok,
keserít a hülyeség,
a magyar Ugar.

Most kicsit jó, de
a jövőm bizonytalan -
nem mintha félnék.

Szókratész meghalt,
nincs ki figyelmeztessen.
Mi lesz így velünk?

És a fő kérdés:
mi értelme ennek a
felfordulásnak?

"Minek törődsz te
mások hülyeségével,
elég a tiéd...

A jövő messze
van, míg azt fürkészed, a
jelent mulasztod!

Szókratész, köszöni,
él; daimónjával jó bort
iszik, sakkozik.

Értelem? Ebben?
Csak amit magad teszel
bele... tőled függ...

Menj hát békével!
Tanulj, figyelj, gondolkozz!
Élvezz - okosan!"